Táplálékallergiás/intoleranciás gyerekek étkezése a bölcsődében

2013-09-11

Címkék: , , , , ,

Szerző: Kötél Dorottya dietetikus és élelmezésvezető

Minden gyerek életében eljön az a pillanat, amikor bölcsődébe kell mennie. Ez gyerek és szülő számára egyaránt nehéz időszak, és ezt a tényt tovább nehezíti, ha gyerekünk táplálékallergiás/intoleranciás.

  1. Amikor elérkezik a bölcsődébe iratkozás pillanata, akkor első lépésként meg kell érdeklődnünk, hogy az adott intézmény tudja-e vállalni gyerekünk diétás étkeztetését.

Előfordulhat az is, hogy az adott évben nem tudják elvállalni a gyermeket, mert nincsenek felkészülve az adott diétára, de ha van rá igény, akkor feljegyzik, és így azt a következő évre már biztosítani tudják. Ez az eset ritkán szokott előfordulni, általában bonyolultabb betegségek esetében, pl. 1-es típusú diabetes.

  1. A gyerek táplálékallergiáját/intoleranciáját megfelelő orvosi papírokkal is alá kell tudnunk támasztani. Fontos, hogy a diagnózis gasztroenterológus által kiállított legyen, e nélkül az intézménynek nem áll módjában diétás étkeztetést biztosítani.

Egyre több bölcsődében találkozhatunk, olyan élelmezésvezetővel, aki dietetikus is egyben. Ilyenkor a szülőknek érdemes felkeresnie őt, és tanácsot kérnie a gyermeke táplálkozásával kapcsolatban. Én személy szerint azt szoktam tanácsolni a szülőknek, ha újonnan felfedezett az allergia/intolerancia, akkor kezdjenek el gyermeküknek táplálkozási naplót írni.

A táplálkozási naplóban le kell írni, hogy pontosan mit adunk a gyerekünknek, az adott ételt milyen hozzávalókból készítjük el, mikor és mennyit adtunk. Ha gyermekünkön megjelennek a táplálékallergia/intolerancia tünetei (bőrkiütés, puffadás, hasmenés, hányás stb.), azt is jegyezzük fel, hogy mikor észleltük azt. A napló arra jó, hogy a dietetikus lássa, hogy esetlegesen milyen hibák vannak a táplálkozásban, de nagyon sokszor az is előfordul, hogy a szülő visszaolvassa a naplót, és ő maga jön rá a probléma okára.

  1. Amikor az élelmezésvezető megtervezi az adott havi étlapot, akkor a diétás gyerekét külön kell kezelnie, hiszen a szülőknek és az élelmezésben dolgozó személyeknek egyaránt meg kell tudniuk különböztetni a normál étlapot a diétástól. A két étlap egyalapanyag rendszerben készül, de fontos szempont, hogy  a diétás gyerek étkezése kinézetében és a diétájába beilleszthető alapanyagaiban hasonlítson a többi gyerekéhez.

A most hatályban lévő élelmezési ajánlás szerint azokban a bölcsődékben, ahol található diétát igénylő gyerek, oda dietetikus vagy diétás szakács jelenléte szükséges. A diétás étlapon mindig fel kell tüntetni az élelmiszerek pontos megnevezését. Példának okáért nem elég, ha csak annyi van feltüntetve, hogy margarin, ott kell lennie a márkának is, így a szülő is láthatja, hogy pontosan mit eszik a gyerkőce, illetve az élelmezésvezető önellenőrzése is könnyebb.

  1. Diétás gyerek esetében nemcsak az élelmezésnek kell felkészültnek lennie, hanem a kisgyermeknevelőnek is. Az olyan csoportokban, ahol diétás gyerek van, ott jól látható helyre ki kell függeszteni a gyerek nevét, illetve azt is, hogy milyen diétában részesül.

Erre azért van szükség, hogy ha helyettesíteni kell az adottkisgyermeknevelőt, akkor a helyettes is lássa és tudja, hogy ki az, aki diétás étkezést kap.  

  1. A bölcsőde gyerekorvosa is folyamatosan ellenőrzi a gyermek állapotát (súly, gyarapodás, magasság mérése, stb.), emellett ellenőrizheti az élelmezésvezető által készített étlapot is.

A bölcsődékben mindig arra törekednek, hogy az anyagi és az élelmezési adottságokhoz mérten a legjobb tudás szerint étkeztessék a gyerekeket. A diétákat mindig külön gonddal kell kezelni, hiszen nem engedhető meg olyan hiba, ami miatt a gyermek esetlegesen megbetegedhet.

A mostani bejegyzésem nagy témát ölel fel. Megpróbáltam mindent belesűríteni a fenti összefoglalásba, de ha véletlenül kihagytam valamit, akkor ne habozzatok, nyugodtan tegyétek fel a kérdéseiteket!

Healthy-Foods.jpg

(Kép forrása: green.healtfoodxdrinks.com)

A blog lehetőséget biztosít vendég szakértőknek, hogy az oldal témájához kapcsolódó írását, cikkét, fotóját, videóját megjelentesse, azonban ezek jogszerűségét és valódiságtartalmát az oldal szerkesztőjének nincs módjában leellenőrizni, ezért az ebből eredő károkért a szerkesztő semmilyen felelősségre nem vonható! Amennyiben viszont az említett bejegyzések sértik valakinek vagy valakiknek az érdekeit, megfelelő írásos indok alapján a bejegyzést a szerkesztő kijavítja vagy igény esetén törli! A fentiek a bejegyzésekhez fűződő hozzászólásokra is vonatkoznak!.

A szerzői jogokról: ITT

Az alábbiak is érdekelhetnek: