fruktóz- és tejmentes diéta szerint
Ezt a pogit akkor vetem be, ha semmi időm nincs, de kellene valami gyorsan uzsonnára, játszótérre, útközben stb., vagy épp kerülni akarom az élesztőset. Én már teljesen zabliszttel készítem, mert a fruktóz- és tejmentes diéta mellett fontos, hogy a gyermek milyen tápértékű ételeket eszik, a zab pedig gazdag aminosavakban, vasban, B vitaminokban, E-vitaminban, fogyasztása esetén a nátrium, kalcium, kálium és magnéziumtartalom kedvező arányt eredményezhet, lúgosító hatású, immunrendszer erősítő és még sorolhatnám (ld. zabkása)
Hozzávalók (1 tepsi):
A krumplit mossuk le, és héjában – fedő alatt – főzzük puhára. Hámozzuk meg, még melegen törjük pépesre a vajjal, és fűszerezzük. Fél órára rakjuk a hűtőbe a masszát pihentetni, és hűlni.
Majd adjuk hozzá a zabpelyhet, a zabpehely- és az amarantlisztet, és ha kicsit összegyúrtuk, már nem ragad az edény falához, akkor dolgozzuk bele a pici kockákra vágott sonkát is. Rakjuk megint félre a tésztát pihenni. (Nálunk mindig a picur határozza meg a pontos időtartamot :) de olyan fél órát érdemes pihentetni a tésztát, ha azt akarjuk, hogy az ízek összeérjenek.
A tésztát lisztezett felületen vékonyra, kb. egyujjnyi vastagságúra nyújtjuk, és kiszaggatjuk (a legkisebb pogácsaszaggató vagy centis üvegpohár, teljesen mindegy).
Ha tetszett a recept, kövess a Facebookon és az Instagramon!
Papírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és 200 fokon kb. 30 perc alatt kisütjük a tallérokat. Ha pirul a széle, vegyük ki a pogácsákat, elkészültek.