fruktóz- és tejmentes diéta szerint
Ez inkább egy ötletadó recept lesz, mert egyelőre még csak egyszer készítettem el ezt a fasírtot, és nem mértem semmit, csak érzésre adagoltam a hozzávalókat. Viszont annyira finom, jó kis köret kerekedett belőle, hogy vétek lenne arra várni, míg pontosan kikísérletezem az arányokat, főleg, hogy legközelebb sütőben fogom készíteni, és kenyérmorzsa helyett kizárólag zabpehellyel és zabliszttel :)
Hozzávalókat ld. a jegyzetlapon.
A sütőtök héját mossuk meg, töröljük meg, majd vágjuk ketté. A magokat kaparjuk ki kanállal, a csónakokat pedig tegyük egy sütőpapírral bélelt tepsire. Jól (bőven) szórjuk meg vízzel és kicsit meghinthetjük fahéjjal, 200 fokon kb. 45 perc alatt süssük puhára.
A megsült sütőtökhöz adjuk hozzá a megtisztított, kis kockákra szeletelt hagymát, a felaprított petrezselymet, és a fokhagymát is nyomjuk bele, majd jöhetnek a fűszerek és a zabpehely. Keverjük össze, és egy kicsit hagyjuk, hogy a zabpehely megszívja magát (kb. 5 perc). Ha szükséges, akkor adjunk hozzá zsemlemorzsát (vagy még zabpelyhet), hogy formázható tésztát kapjunk. Gyúrjunk belőle kis golyókat és forró olajban süssük ki.
Ha tetszett a recept, kövess a Facebookon és az Instagramon!