Szerző: Huszár Anikó pszichológus

Amikor kislány voltam, gyakran néztünk a besötétített szobában diavetítőn diafilmeket. Ünnep volt ez a számunkra, volt valami nagyon titokzatos abban a masinában, amelybe elrejtették a filmet, és a nappalink falán pedig megjelentek a mesék. Természetesen, mint az esti meséknél, itt is megvoltak a kedvenc, mindig vissza-vissza térő filmek, amelyeket nem lehetett megunni, és amelyeket képes voltam több százszor is meghallgatni. Az egyik ilyen, egy kislány első óvodai napját mutatta be. Tisztán emlékszem a képekre, a kislány két copfba fogott hajára, és a ruhájának a színére. A rövid történet apró lépésekben mutatta be az óvodai élet rendszerét, a játékon, közös étkezéseken át egészen a délutáni alvásig.

Az internet és a közösségi média korában a szülők rengeteg információt kapnak arról, hogy milyen az iskolaérett gyermek, milyen követelményeknek kell megfelelnie, mit vár tőle az iskola, s vajon milyen előkészület szükséges ahhoz, hogy a gyermek sikerrel vegye az elé állított akadályokat. Kevesebb szó esik arról, hogy egy család életében milyen változást hoz, amikor a gyermek elkezdi az óvodát, és már egyre tudatosabban mozog a közösségben. Az elmúlt években egyre gyakrabban hallani az iskolaérettség fogalma mellett az óvodaérettség fogalmát is.

Óvódája és óvónénije/bácsija válogatja, hogy óvodát kezdő gyermek számára, hogy alakítják az úgynevezett ’beszoktatást’.  Láttam már olyan óvodát, ahol a szülők egy héten át bent voltak a csoportban, valaki együtt játszott a gyermekével, valaki csak nézte egy padról, hogyan boldogul az új helyzettel a csemetéje. Olyan csoportban is jártam, ahol két napig engedték be a szülőket, és a harmadik naptól már egyedül kellett belépniük a gyermekeknek a csoportszobába. Nagyon változó tehát, hogy egy óvodán belül milyen a szokásrendszer.

Sok szülő számára az óvodába kerülés az első olyan helyzet, amikor két, a gyermek és a szülő számára is ismeretlen felnőttre bízza a gyermeke gondozását. A nap nagy részét innentől nem ő tölti vele, nem ő látja a napközbeni élményeit. Nem véletlen, hogy annyi vacsoraasztalnál kerül elő a „Milyen volt ma az oviban?” kérdés, hiszen az eddig megszokottal ellentétben, már sokkal kevesebb az az információ, amit a szülő a gyermekéről kap. Ezekre a változásokra a szülőknek ugyanúgy, sőt talán még intenzívebben fel kell készülni, mint a gyermeknek. Ha a szülő tudja gyermeke felé közvetíteni, hogy megbízik a pedagógusban, és bízik a gyermekében is, nagyban megkönnyítheti az elválás kezdeti pillanatait. A beszoktatás során nem csak a gyermeknek kell az új körülményekhez alkalmazkodnia, hanem a szülőnek is. Ha a gyermek minden reggel azt látja, hogy a szülő könnyes szemmel küldi őt be a csoportba, és sírásával küszködve kívánja a gyermekének, hogy legyen szép napja, akkor a gyermek számára nehezebben elviselhető az elválás, és sokkal lassabban halad majd a beszokás. Természetesen, ahogy minden új helyzetben, itt is igaz, hogy minden gyermeknek megvan a saját a tempója, és erre fontos figyelni. De nagyon fontos a gyermek felé bizalmat közvetíteni, és azt erősíteni benne, hogy a közösség, a kortársakkal való mindennapos együttlét egy nagyon jó és fontos dolog, s szükséges ahhoz, hogy később tájékozódni tudjunk az emberi kapcsolatokban.

Az óvoda kezdés előtti hetekben érdemes sokat sétálni az ovi környékén, arról beszélgetni, mi vár majd ott a gyermekre, milyenek a ’nagy’ óvodások, és milyen előnyökkel jár az óvodai lét. Ezzel bátorítjuk őket, és információkat adunk valami ismeretlenről, amivel csökkenthető az esetleges szorongás.

 Gyakran előfordul, hogy az első pár óvodai hét könnyen megy, majd hirtelen eltelik egy-két hónap, és a gyermek vadul tiltakozni kezd az óvoda ellen, olyan mintha ráébredne, hogy ide innentől valóban minden nap menni kell. Ennek az érzésnek a megtapasztalása szintén fontos mérföldkő a gyermekek életében, hiszen megtapasztalják, hogy néha akaratuk ellenére is történnek dolgok. Felnőttként mi tudunk nekik segíteni abban, hogy ezeket a helyzeteket elfogadják.

Ételallergia esetén speciális lehet ez a helyzet is. A szülőnek még nagyobbra nőhet az aggodalma, hisz ő már jól ismeri gyermeke étkezési szokásait, tudja, hogy miből mennyit szabad, és bízik a saját maga főzte ételben. Ezekben az esetben kiemelten fontos a szülő, az óvodapedagógus és a dajka közti kommunikáció. Kiemelném itt a dajkák szerepét, hiszen az étkeztetésben nagyon aktívan részt vesznek az óvodában. Az ovikezdés előtt tanácsos egy külön fogadóórát kérni, ahol a szülő és az említett szakemberek külön leülnek, és átbeszélik a gyermek szükségleteit. Én úgy gondolom, hogy nem elvárható az óvodai dolgozóktól, hogy számottevő információval rendelkezzenek a különböző gyerekeket érintő problémák sokaságáról. A szülők dolga minél részletesebb tájékoztatást adni, s kezdeményezni a kommunikációt. Ne féljünk kérni, jelezni, próbálkozni! Ezekben az esetekben még fontosabb szülőként végiggondolni azokat az érzéseket, amelyek nehezíthetik az intézménybe kerülést.

A beszoktatás során tehát nem elég a gyermekre figyelni, ugyanannyira fontos édesanyaként és édesapaként saját magunkra is koncentrálni, és készülni azokra a változásokra, amelyek a közösségbe kerüléssel járnak.