Címkék: ételérzékenység, ételallergia, viselkedészavar

A blogon sosem panaszkodtam arról, hogy miken mentünk át, amíg a picurnak kiderültek az ételérzékenségei, -allergiái, hiszen az elsődleges célom a segítségnyújtás és a receptgyűjtés volt. Most sem ezért ragadtam tollat billentyűzetet, hanem mert felkért a KarcFM, hogy a reggeli közéleti műsorukban beszéljek az étkezés és a viselkedészavar közötti összefüggések fényében a tapasztalatainkról. Abból pedig van bőven. Ha csak egy-két anyukának, szülőnek segíthetek a tapasztalataink átadásával, már akkor megérte.

A picurka nagyon hasfájós, sírós baba volt, sokat görcsölt, a létező összes módszerrel próbáltunk enyhíteni a fájdalmán, a masszírozástól és görcsoldó termékektől a homeopátiás megoldásokon át egészen a csavard-takaróba-és-szorítsd-magadhoz terápiákig – persze a józan ész határáig. Sajnos egyik sem segített, pedig mindig nagyon bizakodtunk.

Nálunk elmaradt az első mosoly, a pici, ha vendégek jöttek, egy kis ideig figyelgetett, de aztán begörcsölt, és újra kezdődött minden (sírás, ringatás, míg el nem aludt újra). A védőnő és az orvos kérdései alapján már az is felmerült bennem, hogy a pici autista, de olyan sok minden ellentmondott ennek, a férjem pedig mindig nyugtatott.

Szerencsémre a kislányom nagyon okos, értelmes gyerek volt, így ahogy nyílt ki a tudata, a legtöbbször el tudtam terelni a figyelmét az állandó hasfájásáról, mentünk mindenféle tornára, babaúszásra, kirándulni, állatokat nézni stb., stb. De sosem volt egy olyan reklámokból ismert mosolybomba baba.

Mikor végül 13 hónaposan kiderült, hogy a kicsinek fruktóz malabszorpciója (gyümölcscukor-érzékenysége) és laktózintoleranciája (tejcukor érzékenysége) van, illetve sokkal inkább 1-2 hónappal a diéta elkezdése után az orvos is beismerte, hogy viselkedészavarra gyanakodott, és sosem gondolta volna, hogy a baba beforduló, komoly, introvertált, olykor sírós hangulata mögött valamiféle gyomor/hasi/étkezési probléma állhat.

Egy hónappal azután, hogy elkezdtünk diétázni (tej- és fruktózmentes diéta), már a környezete számára is észrevehetővé vált a változás. Eleve jobban aludt (de ennek inkább mi örültünk), többet mosolygott, vidámabb, felszabadultabb lett. Persze társaságban azért maradt az a lassan felmelegedő gyermek, aki korábban volt (ha fél óráig nem piszkálták, sikerült feloldódnia, ha abajgatták, akkor a látogatás végéig a hátam vagy a lábam mögül leskelődött, és teljesen befészkelte magát az ölembe). Ez a tulajdonsága a bölcsibe is elkísérte.

Mikor oviba kerültünk sokat még nem változott a helyzet, sőt egy alkalommal azt vettem észre, hogy a pici újra befelé forduló, sokat fáj a feje, néha a hasa, a tesóval nem nagyon játszik, és amúgy is nagyon enervált, rosszkedvű. Kiderült, hogy ételszállító-váltás történt. Sok egyeztetés, kísérlet és próba után oda jutottunk, hogy én kezdtem el főzni a picurka egész napi menüjét. 2 hónapra rá jött a csoda. A kicsi kinyílt az oviban, már nem a szőnyegen vagy a homokban egymagában játszott, hanem a társaival. Barátságokat kötött. Egyik nap az óvónő azzal fogadott, hogy verekedett (megvédte magát és az igazát)! Te jó ég! Szerintem más szülő nem örült volna annyira egy ilyen hírnek, mint én. Újabb egy hónap múlva meg olyan hírekkel fogadtak, hogy a kicsim milyen huncut és cserfes! Hihetetlen! Elmondhatatlanul melengették a szívem ezek a beszámolók.

Aztán megint úgy alakult, hogy nem én főztem a picinek, hanem megpróbáltuk a közétkeztetést, hiszen munka, háztartás, blog és gyerekek mellett jó lett volna nem órákat tölteni a konyhában. Az óvónő már két hét után megkérdezte, hogy meddig kísérletezünk, mert hogy most már ő is látja a picin a változást. Végül másfél hónapig bírtuk, addig a kicsi minden nap rosszkedvűen jött el az oviból, megint minden reggel a nem-akarok-oviba-menni hisztivel küzdöttünk, egyik reggel már az óvónő előtt is üvöltött emiatt az apjával (most már ott is el tudta engedni magát, hiszen korábban már az oviban is jól érezte magát). Minden délután kötélen táncoltak az idegeim a viselkedése miatt, mikor az oviból hoztam el. Megint semmihez nem volt kedve, befordult, a tesó nem is létezett, a barátságok eltűntek…

Talán senki nem lepődik meg, ha azt írom, másfél hónap múlva újra én főztem, és az azt követő 1-2 hét múlva megint az a jókedvű, cserfes, huncut, mosolygós kislány lett, aki előtte volt. Szeret oviba járni, vannak kapcsolatai, barátai, mesél a kistesónak, lovagoltatja, báboznak, autóznak stb.

Bár rengeteg tapasztalat van mögöttünk, én is sokszor meg-meglepődöm dolgokon. Lehet, hogy nincsenek tudományos kutatások az étkezés, táplálékallergia/érzékenység és a viselkedés összefüggései között, de hogy mi az elmúlt években folyamatosan ezt tapasztaljuk, és erre döbbenünk rá, az tény.

Ha szívesen hallanátok még erről, akkor hallgassátok a KarcFm augusztus 2-i adását 9 órától a Babakonyha pszichológusával, Huszár Anikóval, Dr. Miháldy Kingával, az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet dietetikusával, Farkas Beatrix riporterrel és velem.