Úgysem fognak neked hinni! – Minden 5. gyerek érintett lehet – Interjú Anoni Marával

2014-07-16

Címke: , , , , ,

Nem mondhatod el anyának! Ha elmondod, soha többé nem fog szeretni!“, “Te vagy a kedvenc unokám. “, “Ha anya megtudja, börtönbe kerülök vagy nagyon nagy baj lesz belőle. Ugye nem akarod, hogy börtönbe menjek?“, „Hagyd magad, előbb szabadulsz!”, “Anyának ne mondd el, mert szomorú lenne.” – a szexuális abúzust (jelentése: gyerekkori szexuális bántalmazás, részletesebben ld. interjú végén) elszenvedett áldozatok fejében ezek a mondatok egy életen át zakatolnak. A statisztikák szerint hazánkban minden 10. gyermek áldozat, de mivel nagy a látencia, sokan nem beszélnek róla, úgy tartják, hogy minden 4-5. gyerek érintett lehet.

degasleviol-crop-feliratos.jpg

Május óta hetenként jött szembe velem egy cikk a témában, és egyszerűen nem hunyhattam szemet felette. Olyan sok gondoskodó anyuka és szülő keres meg, a levelezések során folyamatosan azt tapasztalom, hogy mindent (még az elképzelhetetlent is) megtesztek a gyermekeitekért, ezért fontosnak tartottam, hogy mi is foglalkozzunk a Beszélj róla! kezdeményezéssel. Interjú keretében kérdeztem meg az alapítót, a kezdeményezőt Anoni Marát többek között arról, hogy ő mit javasol Nektek, mint szülőknek, milyen tapasztalatokat gyűjtött, mióta elindult a Beszélj róla! honlap, hogyan és kiknek segíthet, illetve hatással lehet-e egyáltalán a szexuális abúzus visszaszorítására.

Miért ekkora tabu még Magyarországon ez a téma?

A szexuális abúzus mindenütt tabu, nem csak Magyarországon. De az tény, hogy nálunk még annyira sem mernek róla beszélni, mint pl. sok nyugat-európai országban, vagy az USA-ban. Az emberek egyszerűen nem viselik el egy mondaton belül a “szex” és “gyerek” szavakat, és ez így is lenne rendjén, ez a két szó sohasem fordulhatna elő egy kontextusban. Ám a valóság az, hogy a gyermekkori szexuális abúzus nagyon gyakori jelenség, és ezért úrrá kell lennünk ezen a nem-akaráson: beszélni kell róla. A félelem mögött gyakran az érintettség, vagy az érintettségtől való rettegés van. Ha csak azt a nagyon szerény becslést vesszük, hogy minden 10. ember szenvedett el szexuális abúzust gyermekkorában, ehhez hozzáadjuk a szülőket, testvéreket, barátokat, az elkövetőket, az elkövető szüleit és hozzátartozóit, akkor ijesztő következtetésre jutunk: szinte alig van olyan közöttünk, aki ne lenne valamilyen szinten érintett. Ezért inkább nem beszélünk róla, úgy csinálunk, mintha nem lenne.

Kinek segíthet a Beszélj róla! honlap?

logó.jpgReményeink szerint nagyon sok mindenkinek segíthet az oldal. Elsősorban persze az áldozatoknak, akik végre valahára, sok év, esetleg évtized után elmondhatják, mi történt velük. Nagyon fontos lépés ez nekik. És az is jelentős segítség, ha látják, nincsenek egyedül, másokkal is történt hasonló, sőt, a fórumon meg is oszthatják egymással, miken mentek keresztül, milyen következményei voltak az abúzusnak az életükre, kinek milyen gyógyulási stratégiája van stb.

Ugyanakkor az oldal segítséget nyújt azoknak a szülőknek, akiknek a gyermekük vált áldozattá, ők is sokszor magányos harcot kell vívjanak. Segít azoknak is, akiknek a környezetében él áldozat, a hozzátartozóknak, akik nem tudják, hogyan viszonyuljanak a másik traumájához. Végül segítség mindazoknak, akik empatikusak és elég bátrak ahhoz, hogy megismerjék az áldozatok történeteit, a traumatizáció folyamatát és következményeit.

És mivel rengeteg történet került már ki, még a szakemberek is „tanulhatnak” az áldozatoktól.

Mióta elindult a kezdeményezés, a honlap, milyen tapasztalatokat szereztek, milyen visszajelzéseket kapnak?

2013-ban jelent meg a Bűn vagy bűnhődés című könyvem, amiben a saját történeteimet írtam le. A sajtó elég elutasító volt a témával szemben, nem merték felvállalni, hogy ilyen témáról írjanak. A Beszélj róla! projektet áprilisban indítottuk, az igazi indulást a májusi sajtótájékoztatótól datáljuk. Mi is meglepődtünk a kezdeményezés elsöprő sikerén, szerencsére a sajtó felfigyelt ránk, elképesztően nagy sajtóvisszhangot kaptunk. Elkezdtek özönleni a történetek, most már 150 történet körül járunk. Egy ideig számoztuk őket, de levettük a számokat: nem a szenzációt vagy a rekordot keressük. A traumát nem kilóra mérik.

A visszajelzések nagyon jók, a honlap felhasználói azt hiszem, nagyon hálásak azért, hogy van egy hely, ahol végre nem kell titkolózniuk. A fórumon már egy összeforrt csapat van, akik nagyon örülnek, ha valaki bekapcsolódik a beszélgetésekbe. Megfordult itt már olyan szülő is, aki csak érdeklődött, vagy olyan, aki tanácsot kért a fórumozóktól. Volt olyan nap, hogy 8000 látogatója volt a www.beszeljrola.hu oldalnak.

Segíthet a kezdeményezés az abúzus visszaszorításában?

Egészen biztos vagyok benne. Persze nem megy ez egyik napról a másikra, de idővel a Beszélj róla! projekt hatása akár számokban is mérhető lesz. Miért gondolom ezt? Mert felhívjuk a figyelmet egy társadalmi problémára, addig mondjuk, amíg mindenki meg nem hallja: a gyermekkori szexuális abúzus nem egy marginális jelenség, rengeteg áldozat van, és senki nem lehet biztos abban, hogy a gyermekével nem történhet ez meg. Így a szülők óvatosabbak és elővigyázatosabbak lesznek. Amit még fontos tudni, és a Beszélj róla! projekt erre is szeretné felhívni a figyelmet: az abúzus nem köthető semmilyen társadalmi hovatartozáshoz, etnikumhoz, anyagi körülményhez. Teljesen „decens” családokban is előfordul. Nincs különleges ismertetőjele az elkövetőnek, a legtöbb agresszor olyan, hogy senki nem gondolná róla a környezetéből, hogy ilyen szörnyűségekre képes.

Ha a társadalom elkezd hinni az áldozatoknak, az elkövetők már nem lesznek olyan bátrak, nem apellálhatnak arra a mondatra, amit minden áldozat annyit hallott annak idején: „úgysem fognak neked hinni”.

rr-artw-abuse-20140503194710824985-620x349.jpg(Kép forrása: canberratimes.com.au)

Mire lenne szükség ahhoz, hogy csökkenjen az ilyen esetek száma? Megoldhatja-e ezt bármilyen eszköz?

919011_orig.jpgNagyon nehéz a prevenció kérdése, még azt is nehéz meghatározni, mit értünk ebben az esetben prevención. Mi az, amiről egy kisgyerekkel beszélni lehet? Hogyan hívjuk fel a figyelmét a veszélyre a maga nyelvén, anélkül, hogy megijesztenénk? Vannak ilyen próbálkozások, Franciaországban, az Egyesült Államokban már az óvodában megtanítják a gyerekeknek: a tested a tiéd, senki nem uralkodhat felette. De talán ennél is fontosabb: ha a szülők tudják, milyen veszély leselkedhet a gyerekükre, jobban odafigyelnek pl. arra, kivel hagyják a gyereküket kettesben.

(Kép forrása: littlelightproject.org)

Sajnos azt gondolom, ha egy szülő mindent megtesz, amit csak lehet, még akkor is előfordulhat, hogy abúzus éri a gyerekét. Nagyon oda kell figyelni, ha a gyereknek baja van, szorong, megváltozik, elkezd másképp enni, hogy észrevegyük, ha igazán bajban van. Egy időben felfedezett abúzus egész másképp gyógyul, mint egy olyan, ami évtizedeken át titokban marad. A titok maga sokkal jobban megviseli a gyereket, mint maga a fizikai történés.

Mit tanácsol a szülőknek, mire figyeljenek, milyen jelekre a gyerekeknél?

Mindenre. Minden kicsi, apró jelre. A traumatizált gyerek mindig megpróbálja valamilyen módon kommunikálni, hogy bajban van. A szülőknek – és elsősorban az anyukáknak – különleges antennáik vannak, hogy ezt megérezzék. Használják bátran ezeket az antennákat. Nehéz dolog ez – hiszen szülőnek lenni nehéz dolog – mert közben nem lehet állandó rettegésben sem élni, azt a gyerek is megérzi.

Ha valakinek kétségei vannak, nagyon ajánlom, forduljon – akár egy konzultáció erejéig – szakemberhez, pszichológushoz. Gyakran az, hogy elmondjuk valakinek a nehézségeinket, már nagyon nagy segítség. Nem kell szégyellni, ha elakadunk valahol a gyereknevelés terén, akkor kell magunkat szégyellni, ha nem próbáljuk ezt megoldani.

Ön szerint, mi a legfontosabb ilyen szempontból a szülő és gyerek kapcsolatban?

Ne legyenek tabuk. Érezze a gyerek, hogy nekünk mindent elmondhat.  A legfontosabb pedig az, hogy azt érezze, bármit is csinál, mi mindig szeretni fogjuk. Még a harangunkon át is ezt kell érezze. És ne féljünk neki ezt jó gyakran mondani. Nincs is annál szebb szó, mint „szeretlek”.

—————————–

Abúzus:

anonimara-nagy.jpg

A szexuális abúzus szexuális visszaélést, bántalmazást jelent. Sok formája lehet, a szexualizált légkör megteremtésétől a valódi közösülésig, de az elkövető minden esetben hatalmi pozícióban van a gyermekkel szemben, és ezzel a hatalommal él vissza. A gyermekkori szexuális abúzus súlyos és tartós károkat okoz, ezek közül a leggyakoribbak: depresszió, szorongás, poszttraumás stressz szindróma, antiszociális viselkedés, egyéb pszichés zavarok.

Az elkövető gyakran közeli hozzátartozó (szülő, nevelőszülő, azonos vagy ellenkező nemű rokon) vagy közeli ismerős (például szomszéd, családi jó barát), akiben a gyermek megbízik. Mivel a felnőttnek hatalma van a gyermek felett, beleegyezésről akkor sem lehet beszélni, ha a gyermek nem fizikai kényszer alatt cselekszik. Az áldozat naivitásával és kiszolgáltatottságával él vissza egy nála idősebb (nem mindig nagykorú), nagyobb tudással rendelkező elkövető. Innen ered a gyermekkori szexuális abúzus komplexitása: a gyermek úgy érzi, hogy beleegyezett a történtekbe, ezért cinkosnak érzi magát, és bűntudat gyötri. A bűntudat akkor is megmarad, amikor az áldozat már – legalábbis időben – eltávolodott a történtektől.

Éppen ez a legnehezebb az abúzusban: a hallgatás csapdája. Az ember elmulasztja az első pillanatot, amikor még lehetne szólni, lehetne panaszkodni, és utána már minden késő, cinkossá válik. Az abúzus által egy életre összeköti magát a lelkiismeret-furdalással, a szennyel, a selejtesség érzésével, és olyan szoros szálak fűzik az elkövetőhöz, hogy ebből sosem szabadul. Már nem is gondol rá, honnan jön az érzés, de bűnös lesz örökre, és nincs feloldozás.” (Anoni Mara: Bűn vagy bűnhődés)

Anoni Mara Társaság

A Beszélj róla! projekt célja megtörni a csendet: beszéljünk végre őszintén a gyermekkori szexuális abúzusról! Anoni Mara 2013-ban megjelent könyve volt az első, amely felhívta a figyelmet a magyar társadalomban máig tabunak számító témára. A Bűn vagy bűnhődés a sok elismerés mellett sok elutasítást is kapott, több helyen elzárkóztak a kérdés megvitatása elől. Ekkor határozta el Anoni Mara, hogy addig küzd, amíg a közvélemény meg nem érti: a gyermekkori szexuális abúzus gyakori jelenség – sokkal gyakoribb, mint gondolnánk –, és hatással van az áldozatok egész életére. Szerveződött Mara köré egy kis csapat: ez az Anoni Mara Társaság. Különféle foglalkozású, életkorú önkéntesek, akik csatlakoztak a szexuális abúzus elleni küzdelemhez.

A honlap – amelyet ez a társaság hozott létre – lehetőséget nyújt, hogy mindenki szabadon és név nélkül elmesélhesse a borzalmat, amely megesett vele. Mert nincs borzasztóbb a hallgatásnál: magányra ítél, és megbetegít. Nem könnyű beszélni róla, sokaknak hosszú időre van szükségük. Ezért jött létre a beszeljrola.hu oldal: itt mindenki a saját tempójában haladhat előre. Reményeink szerint kialakul egy támogató-bátorító közösség, ahol könnyebb lesz kiönteni a lelkünket.

Hozzászólások

Az alábbiak is érdekelhetnek:

Ha tetszett, oszd meg másokkal is! -> Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Email this to someonePrint this page