Címkék: ételérzékenység, büszke vagyok rád, pályázat, ételallergia, csoki

Az Értsünk szót Büszke vagyok rád! elnevezésű pályázatának holnap lesz az eredményhirdetése, és mivel úgysem nyertünk, ezért már ma szeretném Veletek megosztani a mi történetünk, amellyel pályáztunk. Nem gond, hogy nem nyertünk, nem is azért küldtem be a picur történetét, hanem azért, mert engem annyira meghatott az önfeláldozása, bár ezt csak az érti igazán, aki ételérzékeny/allergiás vagy érintett ebben a témában, és pont ezért osztom meg Veletek. A történet:

„5 éves kislányom fruktóz- és tejcukorérzékeny és tejfehérjeallergiás, ezért óvoda előtt – a kontroll miatt – vérvételre siettünk. Beraktam neki egy nagyon kicsi mentes csokit egy picinyke dobozba motiváció gyanánt, ritkán ehet ilyet, és persze imádja, reméltem, hogy hasznos segítségünkre lesz. Beszéltünk is róla, hogy a vérvétel előtt nem lehet reggelizni, de utána kivételesen egy kis csoki belefér. A másfél éves kistesó persze velünk jött, ahogy mindig, szépen várakozott ő is, míg sorra nem kerültünk. Átbeszéltük a vérvételt is, milyen lesz, nem akartam úgy járni, ahogy korábban egy apuka, aki mellettem csak azt hajtogatta a kisfiának, nem fáj, nem fáj, és a kisfiú annyira rágörcsölt az egészre, hogy a csukott ajtón keresztül csak azt hallgattuk, hogy percekig üvölt, pedig még meg sem szúrták. És itt most nem az a történet jön, hogy az én kicsi lányom csendben tűrte, hogy megszúrják :),mert le is kellett fogni, és éppen, hogy elkerült minket a hiszti, sokkal fontosabb azonban, ami utána történt. A „hősies” tett után járt a csoki, emlékeztetett is a kis copfos rá. Odaadtam neki a dobozt. A kisebbik persze rögtön csokit akart, és én annyira a nagyra koncentráltam, hogy neki nem hoztam semmit, még egy kis puffasztott nasi sem volt nálam, amivel kárpótolhattam volna, de megmondtam a kicsinek, hogy ez most a nagyé, ő volt vérvételen, ezért kapta. A nagy közben ügyködött a doboz kinyitásán. Éppen nyitottam a kocsi ajtót, amikor oldalra nézve azt láttam, hogy a nagy kettétöri a kis kocka csokiját, és az egyik darabot odaadja a picinek. Elolvadt a szívem… Ők élvezettel ették a kis csokit, és nekem a nagyra nézve csillogó szemmel kicsúszott a számom: Annyira büszke vagyok rád!”